Tizenegyedik alkalommal díjazták a sportrajongó gyerekek rajzait

A hagyományoknak megfelelően idén is három kategóriában hirdette meg rajzpályázatát az Alba Fehérvár és a PatikaPlus. A gyerekek alkotásait az „Én, mint Albás kézilabdázó”, „Egészségesen élek”, valamint „Kedvenc kosárlabdázómmal” témakörökben várták. A zsűriben ismert fehérvári sportolók kaptak helyet.
2024.04.25. 18:24 |
Tizenegyedik alkalommal díjazták a sportrajongó gyerekek rajzait

Tizenegyedik alkalommal hirdetett rajzpályázatot gyerekeknek a PatikaPlus az Alba Fehérvárral közösen.

A művek bármilyen technikával készülhettek: filctoll, zsírkréta, pasztellkréta, víz- vagy akrilfesték és grafitceruza egyaránt elfogadott volt. A díjátadón Horváth Éva, az Arconic-Alba Fehérvár marketing menedzsere elmondta, hogy a rajzpályázatra az ország számos pontjáról küldtek be alkotásokat a fiatalok, gyulai, ajkai és budapesti diák is volt a díjazottak között. Rengeteg kitűnő pályamű közül kellett döntenie a zsűrinek, több mint 120 rajz érkezett. Az idén egy olajfestményt is beküldtek a pályázatra, alkotója Salih Dilan teljesítményét különdíjjal ismerte el a zsűri.

Temesvári Márta, a PatikaPlus Gyógyszertárak marketing vezetője a díjátadón elmondta, hogy minden évben a fehérvári kosarasokkal és kézilabdásokkal közösen hirdetik meg a pályázatot az egészséges életmód jegyében. Idén olyan sok rajz érkezett, hogy a három helyett négy különdíjat is odaítéltek. A PatikaPlusz Gyógyszertárak nyertesei idén Tóth Laura 11 év (Gyula, Dürer Albert Ált. Isk.), Kovács Dominik 12 év (Ajka, Fekete I. – Vörösmarty M. Ált. Isk.), Kovács Krisztián 14 év (Ajka, Fekete I. – Vörösmarty M. Ált. Isk.) és Kálmán Maya 12 év (Szfvár. Hétvezér Ált. Isk.) voltak.

A kosárlabda kategória díjazottjainak az Arconic-Alba Fehérvár játékosa, Takács Milán adta át a díjakat. A 6-9 éves kategória 1. helyezettje György-Halmi Lujza ( Szent Imre Ált. Isk.), 2. helyezettje Nyulasi Péter Pál ( Vasvári Pál Ált. Isk. ), 3. helyezettje pedig Tempfli Viktória lett. A 10-14 éveseknél az első helyet Yang Yinchi (British International School Budapest), a második helyet Zhang Chenyu (Pannonia Német Nemzetiségi Ált. Isk.), míg a harmadik helyet Hrabovszky Dóra szerezte meg.

Kézilabda kategóriában az Alba Fehérvár KC kézilabda csapatából Besszer Borbála volt a díjátadó. A a 6-9 évesek első helyezettje Villányi Zsófi (Zentai Úti Ált. Isk.), második helyezettje Palkovics Alíz, harmadik helyezettje pedig Grimm-Kádár Bora (Zentai Úti Ált. Isk.) lettek. A 10-14 évesek kategóriában Benke Zsófia (Zentai Úti Ált. Isk.) lett az első, őt Khilenberg Panna és Kalmár Zsófia (Zentai Úti Ált. Isk.) követte.